ISKOLÁNKRÓL


                      

   
1990-ben annak hatására kezdtem kiépíteni az iskolát, hogy táncpedagógusként is közelebbi munkakapcsolatba kerültem Berczik Sárával. Az  ő általa felépített rendszerben találtam meg azt a tartalmat, amiből kiindulva saját koncepciómat kialakítottam. Ehhez sikerült  olyan munkatársakat találnom, akikkel  az alapelvekben hosszú idő óta egyetértünk.
  

Esztétikus testképző- és mozgásfejlesztő módszerünk lényege a tudatos mozgásra nevelés, mely megteremti a késöbbi tánctanulás feltételeit. A zenével nagyon szoros összhangban végrehajtott  mozdulat  nem csak fizikailag, hanem érzelmileg és értelmileg is fejleszt. 
 
Az alapozás után növendékeink többféle műfaj és stílus irányába orientálódhatnak.  Minden kurzuson  törekszünk  műhelymunka kialalkítására,  ahol növendékeinket fokozatosan bevonjuk a  tánckoreográfia  készítés folyamatába is. Legnagyobb növendékeink közül többen is hivatásszerűen  kívánnak a mozdulatművészet oktatásával foglalkozni. A különböző műfajok  minden évben 1 alkalommal találkoznak  Iskolánk hagyományos  évzáró előadásán.

Iskolánk életének fontos része az Országos Táncfesztiválokon való részvétel.  A Táncpedagógusok Országos Szövetsége  2010-ben a Kíváló Együttes Díj Arany fokozatával jutalmazta  iskolánkat a versenyeken elért kimagasló eredményeik  alapján.  
.   
2011.szeptember                                            Pers Júlia
 

                         

 

 

galéria
videók
versenyek
média